A kosárfonás története

A kosárfonás a fa megmunkálásának egyik legősibb szerkezeti formája. Története a legrégibb időkig nyúlik vissza és valamilyen formában – az alapanyagtól függően – szinte minden népnél előfordul. 

Első adatunk az agyagedény-készítéssel kapcsolatos; ezeken az égetett agyagedényeken vízszintes és függőleges irányban rövidebb-hosszabb rovátkákat találunk, amelyek pontosan olyanok, mint a fonott kosár. A fazekaskorong feltalálása előtt az agyagedényeket úgy készítették, hogy előbb megfelelő alakú kosarakat fontak, ezt agyaggal körültapasztották, tűzbe tették és kiégették. A fonott kosár elégett nyomai az agyagedényben lenyomódtak.

Az ember a természet megfigyelése közben ébredt rá a kosárfonás titkaira, tanítómestere többek között a fészekrakó madárvilág is lehetett. Eleink nyilván ismerték a kosárfonás titkait, bár erre – a fa romlékonysága okán – bizonyíték nem maradt.

Hazánkban a középkorban a kosárkészítés virágzó kézműipar volt, a piacaikon a kosarasoknak mindig külön standjuk volt. Hogyan történhetett meg az, hogy egy nemzetközi mesterséget éppen a magyarok fejlesztettek művészi fokra? Miért van az, hogy a gépkocsival külföldre visszautazó idegen akarva-akaratlanul megáll az utak mentén letelepedett kosárárusoknál, és itt vesz fonott piaci karkosarat, piknikkosarat, ruháskosarat, mózeskosarat, kandallókosarat, cicáskosarat, szennyestartó kosarat, tyúkborítót (puplikot), fáskast, halkast, méhkast, kenyértartó kosarat, hulladéktartó kosarat, lisztes szakajtót, filkast, babos kosarat, utazókosarat, tálcát vagy virágkosarat? Miért exportálunk – exportáltunk – nagy mennyiségben az Egyesült Államokba, Kanadába, Angliába, Németországba, Franciaországba, Hollandiába, Belgiumba, Svájcba, a skandináv államokba, Ausztriába, Görögországba, Olaszországba és sok más területre fonott árut, amikor elvben ők is előállíthatnának hasonló terméket? Ennek két titka van: az egyik a Kárpát-medencében elterjedt fűz, a másik az ősi hagyomány, a képzelőerő és a magyar emberbe kódolt népművészeti és szépérzék, valamint az apáról fiúra szálló mestertudás.

A fűzfafélék családja igen régi, de géncentruma Közép-Európa és Belső-Ázsia, főleg a Himalája vidéke, az a terület, ahol a magyarság élt és mozgott. A fűzfafélék közül kosárfonásra legalkalmasabb a nemesített amerikai fűz (Salix rigida) és a kosárfonó fűz (Salix viminalis), amely a világon a legjobb minőségben a Körösök és a Tisza környékén él, ezért a nagy kosárfonó műhelyek éppen Békésen, Békéscsabán, Mezőberényben, Körösladányban, Köröstarcsán, Dévaványán és Eleken alakultak ki. Egyik oka a legjobb alapanyag mellett az is volt, hogy ezen a területen nagy szükség volt a kasra, a fonott kerítésre, a kocsikasra, a halkasra és más „lélegző” tartóedényre, amelyben a termékek nem dohosodnak meg. Hazánk földrajzi és éghajlati viszonyai kiválóan alkalmasak a fűz termesztésére. A folyók szabályozásáig a mocsár és árterületek természetes otthont biztosítottak a vadon termő, szinte erdőséget alkotó füzeseknek.

A XIX. század második felében a Körösök és a Berettyó hullámterében nemesített füzeket telepítettek, 1879-ben pedig Békéscsabán harmincezer dugványt állítottak elő hatféle fűzből. A kosárfonás nagy fellendülése Magyarországon az 1880-as végén kezdődött, amikor leálltak a kubikusmunkák, és kosárfonással próbálták enyhíteni a munkanélküliséget. Az észak-magyarországi kosárfonók kosaraik készítéséhez mogyoróvesszőt és ritkán nyírfavesszőt is felhasználtak.

Magyarországon jöttek létre a legjobb feltételek ahhoz, hogy ez a komoly iparág kialakuljon. A szakembereket kezdetben a Gyulai Kosárfonó Céh fogta össze, majd 1895-ben Békés községben 17 tanítóval megalakult az Állami Királyi Kosárfonó Iskola, Budapesten pedig 1928-ban épült fel az Állami Kosárfonó Iskola, amely nagy lendületet adott a kézművesiparnak.

A kosárfonásnak nagy jövője van. A műanyag szatyrok ideje lassan lejár. Az ember természetszerűleg vágyik természetes alapanyagú, praktikus és szép tárgyakra. A legtöbb ember szívesen enged be lakásába, házába olyan tárgyakat, melyek egy cseppnyi természetet jelenítenek meg. Örömmel látjuk, hogy a budavári Mesterségek Ünnepén az egyik kosárfonó a másik után kínálja csodálatos portékáját, fiataloknak tanítják az ősi készítési fogásokat, és a piacokon egyre több ember teszi kosarába a megvett árut; a tojás nem törik össze benne, a zöldség, a virág nem nyomorodik meg. A természetes, a szép és a praktikus világ felé nyitó életünkben újra van jövője ősi mesterségünknek.

Forrás: http://www.demokrata.hu/heti-hir/kosarfonas

Oldal: A kosárfonás története
Marton Szabolcs honlapja - © 2008 - 2024 - marton-szabolcs.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat